A film bő évszázados történetében számtalan alkalommal történt meg, hogy bizonyos kellékek, tárgyak elhomályosították a főszereplőket. Többek között ez az autóknak is sikerült, amik közül számos legendás státuszt vívott ki magának. Rengeteg példány volt képes hatást gyakorolni egy-egy generációra és ösztönzi az autós kultúrát. Egyes karakterek pedig ma már elképzelhetetlenek az autójuk nélkül. Éppen ezért érdemes közelebbről is szemügyre venni a legemlékezetesebb filmes és tv-s járgányokat. Lássuk azokat, amiket biztosan felismernél, ha itt, a magyar utakon száguldoznának!
10. GMC Vandura – A szupercsapat, 1983-1987
A szupercsapat furgonja nem maradhat ki egy ilyen listáról. A 80-as évek menő és sebes sportautóival szemben, mint Magnum Ferrarija vagy a Knight Rider KITT-je, a GMC Vandura a praktikusságot és az erőt részesítette előnyben. Rakterében szinte minden elfért, amire csak szüksége lehetett Hannibalnak és a többieknek, illetve számtalan alkalommal adott helyet remek beszélgetéseknek is. Jellegzetes piros csíkja fekete és metál szürke színekre osztotta a karosszéria festését, amellyel sikerült némi szépséget is csempészni ebbe a robusztus járműbe. Egy kemény és találékony csapathoz pont egy ilyen autó illik!
9. Peugeot 406 – Taxi trilógia, 1998-2003
A Taxi trilógia sztárja vitathatatlanul a Peugeot 406-os. Egyetlen gombnyomásra szelíd utcai járműből egy valódi fenevaddá alakul, és úgy repeszt Marseille utcán, hogy senki sem éri utol. A második részben már-már repülni is tud, a harmadikban pedig a legmélyebb hó sem lehet akadálya a száguldozásnak. Ilyen taxival nem lenne gond eljutni A pontból B pontba.
Érdekessége a filmnek, hogy egyszerre hat kocsival forgatták. Egy 406-os Peugeot játszotta a főszerepet, amelyet öt darab, módosított Peugeot 405 MI16-os egészített ki. A különböző autóknak eltérő feladataik akadtak. Az első volt a rendes taxi, a másikat mindig átalakulása közben mutatták, a harmadik a forgatást segítette, a negyediket fényképezték száguldozás közben, az ötödiknek csak a belsejét láthattuk, végül a hatodik a már teljesen átalakult jármű szerepét töltötte be.
8. Aston Martin DB 5 – James Bond franchise, 1962-napjaink
James Bond legendás Aston Martinja a mai napig az egyik legnépszerűbb autó, amit valaha is használtak egy filmben. Popularitása elsősorban abban rejlik, hogy tökéletesen megtestesíti Bondot és az ő sokak által vágyott életstílusát. Egyszerre erős és elegáns. Mindezeken túl számtalan speciális eszközzel is felszerelték a film kedvéért, amik csak növelik a rajongótáborát. Az autóban található gépfegyver, katapultülés, álcázó füst, radar, és még arra is képes, hogy olajt öntsön az útra. A DB 5-ös Aston Martin egybe forrt a 007-es ügynökkel, mint az egyik legfőbb ismertető jegye, akárcsak a vodka-martini.
7. Tumbler – A Sötét Lovag trilógia, 2005-2012
Batman egyszerűen elválaszthatatlan az autójától, akárcsak a fentebb már említett Bond. A köpenyes igazságosztó minden egyes inkarnációja magával vonja egy új Batmobile létrejöttét. A Christopher Nolan által levezényelt Sötét Lovag trilógia esetében sem történt ez másként. Akárcsak a film, a Tumbler is a valóságot kívánja megragadni. Egy testes, mégis sebes harci kocsit láthatunk, ami mindenféle különleges extrával van felszerelve, mint radarral vagy rakétákkal. Vastag páncélzata ellenáll a gépfegyvernek és a nagyobb ütközéseknek is. Öt másodperc alatt éri el a 60mp/h. A 37 hüvelyk széles kerekeknek köszönhetően bármilyen talajon képes mozogni. Erejét és bömbölő hangját pedig egy 350cid Chevy V8-as motor adja. Mindezen elemek egy igazi szörnyetegé teszik a Tumblert, ami abszolút méltó a Sötét Lovaghoz.
6. Ecto-1 – Szellemirtók I-II., 1984/1989
Az Ecto-1-es volt a szellemirtók járgánya, aminek a segítségével New York szerte üldözték a szellemeket. A kocsi alapját egy 1959-es Cadillac adta. A járművet aztán egy mentős-, halottaskocsi kombinációjaként fejlesztették tovább, ezzel adva meg neki jellegzetes kinézetét. Az átépítésnek köszönhetően igen tágas lett a belseje, ahol minden szükséges szellemüldöző cucc elfért. Oldalára pedig a szellemirtók szimbólumának számító matrica került, amelyen éppen kivonnak a forgalomból egy döbbent szellemet. Egyáltalán nem szép autó, de egy ilyen különc bandától nem várhatunk mást. (Szigorúan pozitív értelemben!)
5. Volkswagen Beetle – A kicsi kocsi sorozat, 1968-2005
A mozi világ egyik legkedvesebb autója a Volkswagen Beetle, alias Herbie, a kicsi kocsi. A kis autó eddig hat filmben szerepelt. Megkülönböztető jegyei a kék-fehér- piros verseny csík, amely végig szalad a karosszériáján, illetve a mára legendássá vált 53-as rajtszáma. Népszerűségét legfőképpen az emberi tulajdonságainak köszönheti. Kicsit önfejű, nem igazán akar szót fogadni aktuális gazdáinak, de csak azért, mert buzog benne a versenyszellem. Valamennyi futamot meg akar nyerni, amelyen csak elindul, és ezért sokszor a saját kezébe veszi az irányítást, hiszen képes saját magát vezetni. Mit neki sofőr! Mindemellett végtelenül kedves és bájos, és ami a legfőbb, ott segít, ahol csak tud. Herbie egyértelműen a Disney első számú verdája! Bocs, Villám McQueen.
4. Ferrari 308GTS – Magnum, 1980-1988
Mindjárt le kell szögezni, hogy a Ferrari 308GTS nem igazán állja meg a helyét egymagában, mint Magnum autója. A Hawaiion játszódó sorozat laza nyomozója ugyanis három különböző Ferrarit is használt az évek során. Először a 308GTS-t vezette, amely a leggyorsabb volt mind közül, majd jött a 308GTSi, végül pedig a GTSi Quattrovalvole. Hát… Magnum szeretett az éppen aktuális kocsival száguldozni a 308-as szériából. Jó neki. Ám a csere oka nemcsak a szeretet volt, hanem a károk végeláthatatlan sora is. Száguldozás közben ugyanis mindig sikerült valamilyen kárt tennie benne. Szegény Ferrarinak nem volt könnyű élete a magánnyomozó mellett. A sorozat nyolc évada során számtalan alkalommal törték össze, lőtték szét, szúrták ki a kerekeit, egy dühös nő ráadásul kulccsal is megkarcolta. A 308-as Ferrari azonban mindent túlélt, és hűségesen szolgálta mindenki kedvenc bajszos nyomozóját. Nálunk pedig a kilencvenes évek elejének egyik legmenőbb autójának számított.
3. Batmobile – Batman/Batman visszatér, 1989/1992
A Tim Burton által rendezett két Batman moziban egy extravagáns, mégis elegáns Batmobilet láthatunk. A tervezők sugárhajtású repülőgépeket, harckocsikat és a 30-as, 50-es évek verseny- és luxusautóit tanulmányozták a kocsi kialakítása során. Végül az egész autó expresszionista öltözéket kapott. Ennek eredményeként látott napvilágot az egyik legkedveltebb Batman autó. Orra egy sugárhajtású turbina, a karosszéria kerekded, ám erőteljes, a far pedig két denevérszárnyszerű uszonyból áll. Belseje egy kétüléses pilótafülkére emlékeztet, amely futurisztikus vezérlő rendszerrel van ellátva. Az éles kanyarókat egy kampó segítségével gond nélkül be tudja venni, képes falat mászni, bombákat dobálni, és ha a helyzet úgy kívánja pár gépfegyver is kéznél van. A legnagyobb különlegessége azonban a páncélzata, amelynek révén be tudja magát gubózni az autó, hogy senki se érhessen hozzá.
A nyolcvan-kilencvenes évek fordulóján hallatlan népszerűséget élvezett ez az autó, és minden kisfiú szerette volna vezetni. Számtalan filmben és tv sorozatban is feltűnt a későbbiek során egy-egy cameo erejéig, és a legtöbb rangsoroló lista a legjobb Batman autónak tartja. Ezzel mi sem vitatkozunk.
2. DeLorean DMC-12 – Vissza a jövőbe trilógia, 1985-1990
Napjainkban elég népszerű jelenség, hogy az ember még a szomszédba is kocsival megy. Amerikában már a 80-as években is ez volt a helyzet. A film alkotói ezt alapul véve tehették fel a következő kérdést. Ha ez így van, miért ne lehetne átruccanni 1985-ből 1955-be egy autóval? Ezzel a zseniális húzással született meg minden idők egyik legpazarabb időutazós szerkezete, amely a Giorgetto Giugiaro által tervezett, mára kultikus státuszt elért DeLorean DMC-12-es. Futurisztikus kinézetével remekül passzol ehhez a könnyed, időutazós kalandhoz. Érdekessége, hogy eredetileg egy igen nehéz, 2.9-es V6-os motorral lett felszerelve. Emiatt azonban nagyon lassú volt, és Marty csak bajosan érte volna el az időutazáshoz kívánt 88 mp/h. A problémát megoldandó kiszedtek egy V8-as motort egy Porsche 928-ból, és áttették a DeLoreanba. Ez azonban semmit sem von le a repülni is képes autó értékéből. Ahogyan Doki mondja Martynak: Az időutazás legyen stílusos! Nos, a DeLorean határozottan stílusos. (Az ugye meg volt, hogy Marty pár hete érkezett meg ide 1985-ből? :) )
1. KITT: Pontiac Firebird Trans Am 1982 – Knight Rider, 1982-1986
Melyik másik autó is lehetne az első, mint a kultikus sorozat KITT-je? A Jogért és Igazságért Alapítvány, vagy egyszerűen csak Főnix Alapítvány által kifejlesztett autó képes beszélni a mikroprocesszorának hála, páncélja mindennek ellenáll, akár a 300 mp/h sebességet is eléri, saját magát vezeti, és mesterséges intelligenciával van felszerelve. De ez még nem minden! A sorozat előre haladtával olyan extrém képességekre is szert tett, mint az SPM fokozat, amelynek révén egy szuper autóvá alakult át. További különlegessége az orrán látható, vörösen villogó szkenner, ami tulajdonképpen a szeme, és ezen keresztül szolgáltatja az információkat a sofőrnek.
Az a bizonyos sofőr pedig David Hasselhoff volt, de hiába, mert az igazi sztár szerepét bizony KITT töltötte be. Remek humorforrást biztosított naivitása, ahogy mindig rácsodálkozott az emberi dolgokra, vagy éppen azzal, hogy nem értette a vicceket és az érzelmeket. Később ez részben változott és finomodott a személyisége, persze ha esetében erről beszélhettünk, és kissé szarkasztikus színt öltött, ám ez is kiválóan állt neki.
KITT elpusztíthatatlan, gyors, beszélgetni is lehet vele, és azon kevesek egyike, akik menőbbek, mint David Hasselhoff. Már csak ezért is az elsőnek kell lennie a listánkon.
Írta: Erős László
Ti melyiket vezetnétek? És mi maradt ki?
Ha még nem tették volna, ne feledjétek követni a blogot, vagy dobjatok egy like-ot itt a Facebook oldalra még több Cinema Top 10 listáért!