CinemaTop10

CinemaTop10

Top 10 karácsonyi mozi

2015. december 22. - CinemaTop10

Az év legszebb időszaka következik, amikor fenyőfa és frissen sült bejgli illata száll a levegőben. Ilyenkor összegyűl a család apraja-nagyja, hogy megajándékozzák egymást, hogy egy jót beszélgessenek, ám egy idő után, ha már kifogynak a szóból, leülnek a televízió elé, és válogatni kezdenek a „varázsdobozban” a számtalan karácsonyi film közül. A választás azonban nem könnyű feladat, főleg akkor nem, ha tényleg jó hangulatú és szórakoztató darabot szeretnének választani, amelyben a család minden tagja megtalálja a magának valót.

Ezért most az alábbi listával szeretnék tíz filmet a figyelmetekbe ajánlani, amelyeket nyugodtan elő lehet venni ezekben a napokban. Hagyományos, családias, vicces és mindenekelőtt karácsonyi témájú filmek következnek.

(Mivel tényleg hagyományos karácsonyi mozikat vesszünk sorra, előre is bocs, de a Die Hard most kimarad, ahogyan a Halálos fegyver is, illetve a többi extravagáns, nem éppen tipikus ünnepi film is. Őket majd egy másik listán vesszük szemügyre.)

 

10. Polar Expressz, 2004

kemek_plakat.jpg

A Polar Expressznek legalább az első ötben kellene végeznie, ha nem lenne benne a filmben a vonatra utolsónak felszálló kisfiú, Billy. Az alkotóknak vele sikerül elérniük, hogy majdnem tönkrevágják az egész filmet. Hihetetlenül idegesítő, ahogyan szánalmas módon keveri a bajt maga körül, és ennek még a tudatában sincsen, például az ajándékához való ragaszkodásával. A többiek nem győzik magyarázni neki, hogy később megkapja a Mikulástól, de csak azért sem teszi vissza a zsákba. Hűha! Egyetlen gyenge pontja, de az nagyon nagy. De ha ettől eltekintünk, akkor egy mély mondanivalóval bíró karácsonyi filmet kapunk a hit valódi erejéről, amely azért nem árt, ha van így az ünnepek táján. Ráadásul sikerül egy kedves köntösbe is öltöztetni az egész filmet, így kerülve el az ünnepi mozik szokásos giccs áradatát. Gyermekeknek és gyerekeseknek kötelező darab!

 

9. Tapló Télapó, 2003

bad-santa-movie-poster-2003-1020431306.jpg 

Kicsit rezget az a bizonyos léc a faragatlan Télapó esetében, ám akármennyire is mocskos szájú a film és főhőse, rendkívül szórakoztató és megkapó, így nem maradhat le a listáról. Billy Bob Thornton zseniálisan hozza a részeges, léhűtő, semmivel sem törődő fickót, aki abból él, hogy évről évre kirámolja a bevásárló központokat, ahol Mikulásnak öltözve boldogítja a gyermekeket. Nekem személy szerint többször is könnyes lett a szemem a nevetéstől ezt az alakítást látva. Nem éppen szokványos a karácsonyt egy ilyen ember szemén át láttatni, de működik, és ez a lényeg. Némi karakterfejlődésre is futja a jó poénok mellett egy gyermek segítségével, aki a helyes út irányába tereli hősünket. Végül nem is lesz felmentve a bűnei alól, hogy valami szép üzenetet is nyújtson a film. De egyébként minden konvenciót felrúg, és ezért olyan ellenállhatatlan. Azért kisgyerekekkel ne nézzük meg.

8. Fehér karácsony, 1954

 white-christmas-movie-poster-1954-1020143863.jpg

Egy musical listán mindenképpen egy előkelőbb helyett foglalna el a Fehér karácsony, ám itt most csak a nyolcadik hely jut neki. Címével ellentétben ugyanis a karácsony csak az első és az utolsó percekben üti fel a fejét, ám akkor olyan igazi, hagyományos ünnepi hangulatot kapunk minden idők egyik legjobb karácsonyi számával a legendás Bing Crosby előadásában, amelynek köszönhetően minden ilyen top listán biztosítja a helyét. Mozgalmas, ízig-vérig szórakoztató darab fantasztikus táncjelenetekkel tarkítva, amelyekről alig hiszed el, hogy kivitelezhetőek. Nagy kár, hogy ma még hasonló filmek sem készülnek Hollywoodban. Mindenképpen nézzétek meg!

 

7. Holiday, 2006

the-holiday.jpg 

Iris és Amanda a világ két különböző pontján él. Miután mindkettőjükkel kiszúrt a pasija, úgy döntenek, hogy házat cserélnek az ünnepekre. Egyetlen céljuk van, hogy elfelejtsék a férfiakat, ám a sors mást tartogat a számukra. Sok meglepetést sajnos a mi számunkra azonban nem tartogat a film. Úgy fél óra után már tudni lehet ki kivel fog összejönni, mégis az egész történet olyan akár egy édes cukormáz. Iris angliai háza mintha csak egy mesebeli kuckó lenne, főleg amikor erre még a hóesés is rájátszik. Cameron Diaz továbbra is inkább a jó nő, semmint a jó színésznő, de itt kimondottan imádni való. Kate Winslet is hozza szokásosan kifinomult alakítását némi kis szeleburdisággal, akárcsak Jude Law. Talán egyedül Jack Black az a személy, aki meglep minket. Eddigi szerepeihez képest Miles karaktere szokatlanul komoly, de abszolút jól áll neki. Jó is lenne őt még ilyen szerepekben látni. De egy szó, mint száz: a Holiday bájos és meghitt film; éppen olyan, amilyen egy igazi karácsony.

 

6. Hull a pelyhes, 1996

jingle-all-the-way-poster.jpg 

Nincs karácsony vásárlás nélkül. Arnold Schwarzenegger erre csak az utolsó pillanatban jön rá, a mi legnagyobb örömünkre. Kedvenc terminátorunk küldetése ezúttal egy akciófigura beszerzése a fia számára, ám szenteste napján ez már koránt sem egyszerű feladat. Eszméletlen poénok és szituációk során követhetjük végig így Schwarzenegger erőfeszítéseit, ahogyan próbál a nyomába eredni a Turbo-Man névre keresztelt játéknak, és itt bizony semmi sem számít és semmi sem szent, se ember, se senki. Csak a feladat. A film nemcsak kritika az ész nélküli karácsonyi vásárlásról, hanem egyben megnézhetjük, hogy mire nem hajlandó egy apa, hogy visszaszerezze a fia bizalmát és szeretetét. De mint végül kiderül, nem biztos, hogy a legmenőbb akciófigura kell ehhez, hanem csak egy kis szeretet és odafigyelés. Igazi karácsonyi üzenet.

 

5. Aludj csak, én álmodom, 1995

while-you-were-sleeping-sandra-bullock-movie-poster.png 

Nemcsak szigorúan karácsonykor ajánlott Sandra Bullock ezen filmje, hanem úgy általában ebben a két hetes ünnepi periódusban bármikor megnézhető. A film ugyanis karácsony előtt veszi fel a történet fonalát, amelyet egészen az újévig vezet, természetesen a szeretet ünnepén és a szilveszteren keresztül. A sztori szerint a főhősnő, Lucy egy véletlen folytán belecsöppen egy család életébe, akinek a tagjai azt hiszik, hogy a kómába esett fiúk menyasszonya. Már ez is elég izgalmas lenne, ám egy váratlan fordulattal betoppan a kómába esett férfi testvére, akiben Lucy felfedezi a fehér lovagot. Innentől kezdve aztán hazugság hazugságot követ, lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetek váltják egymást, és mi ezeken roppantul jól szórakozunk. Hamisítatlan romantikus film, amelyben Sandra Bullock ismét bizonyítja, hogy Hollywood egyik legbájosabb színésznő. Már csak ezért is javasolt elővenni a filmet.

 

4. Az élet csodaszép, 1946

its-a-wonderful-life-poster-682x1024.jpg 

Az egyik legnagyobb karácsonyi klasszikus a James Stewart főszereplésével készült film. A történet szerint főhősünk, George Bailey szeretné valóra váltani az álmait. Ő többre vágyik, mint egy átlagos ember. Melyikünk ne tudna vele azonosulni? Azonban az élet minduntalan közbe szól, és George-nak nem adatik meg, hogy világot lásson, amelyre úgy vágyott, helyette viszont férfiasan vállalja a felelősséget mindenért, amit az élet az útjába sodort. Ellenben az évek során felgyülemlett feszültség egy szentestén kirobban belőle, amikor az egyik munkatársa elveszít nyolcezer dollárt. George, hogy mentse a menthetőt, arra készül, hogy eldobja az életét, mert az életbiztosítása fedezné a kárt, ám ekkor egy angyal rádöbbenti, hogy milyen is lenne a világ nélküle, ő nélküle, aki mindenkinek segített egész életében. A segítség pedig soha sem marad viszonzatlan, pláne nem szenteste. Gyönyörű történet arról, hogy mire vágyunk, és eközben mit ad nekünk az élet, és hogy a nehéz körülmények ellenére sem szabad elfelejtkeznünk embernek maradni.

 

3. Igazából szerelem, 2003

c5822a0ffebf24670a2eb05941dd9d2f.jpg 

Nem egy ismerősömtől hallottam már, hogy karácsonykor kötelező jelleggel megnézik eme filmet. Valamikor régen még én is láttam, de már csak foltokban emlékeztem rá, így most a barátok buzdítására elővettem. Sok mindent nem vártam tőle, csak egy könnyed sztorit, és kész. Nos, tényleg légies a történet, sőt egyszerűbb már nem is lehetne. A karakterek sem bonyolultak, nagyjából lehet tudni, hogy kinek mi lesz a sorsa, mégis végtelenül emberiek és igaziak, és éppen ez a film legnagyobb erőssége. Nem misztifikálják túl őket, hagyják, hogy szabadon játszanak, miközben csetlenek, s botlanak, viaskodnak az érzéseikkel, hogy végül egy-egy frappáns fordulattal beérjenek a célba. Lehetetlen nem választani közülük egy kedvencet, akivel azonosuljunk, akiben kicsit magunkat látjuk. Valódi, szórakoztató, vicces és érzelmes. Egy karácsonyi filmhez pedig több nem is kell.

 

2. Reszkessetek betörők! I-II, 1990/1992

home-alone-movie-poster-1990-1020269039.jpg 

A filmek, amelyeket ha nem adnak le karácsonykor, kitör a népharag és mindenkit elsodor. Az RTL Klub idén sem meri meglépni, hogy Kevin nélkül teljenek el az ünnepek, és van egy olyan érzésem, hogy ebből komoly hagyomány fog kikerekedni. De ez véletlenül sem jelent rosszat, mert egyszerűen igazi bensőséges karácsonyi hangulata van a filmeknek köszönhetően elsősorban a család fontosságának a hangsúlyozásával. Egyébként nem szeretek egy kalap alá vonni folytatásokat, mert attól azok még különálló filmek, de itt most eltekintek ettől, mert lényegében a két mozira egyetlen filmként is lehet tekinteni. Csupán egy különbség van közöttük, hogy a második epizódban egy családi ház helyett New York városa lesz a csatatér, amúgy tényleg minden ugyanazt a sémát követi. Kevin először is egyedül marad, amelyet piszkosul élvez. Nem sokkal később aztán feltűnik a mozivászon legjobb betörő párosa, hogy némi extra bevételre tegyen szert. A két fél konfrontálódik, majd a végén egy-egy legendás összecsapásban mérik össze erejüket. Emellett mindig akad egy magányos személy, aki ráébreszti Kevin-t a szeretett és a család jelentőségére, miközben ő maga is viszonozza a segítséget. Közben pedig jobbnál jobb karácsonyi dalok csendülnek fel, minden ünnepi köntöst visel, és megunhatatlan, rajzfilmes poénok sorjáznak. Tipikusan az a mozi, amelyet időnként tényleg újra és újra meg kell nézni.

 

1. Karácsonyi vakáció, 1989

christmas-vacation-movie-poster.jpeg 

Mielőtt még össznépi felháborodást váltanék ki azzal, hogy e helyen nem Kevin McCallister tanyázik, gyorsan meg is magyaráznám, miért is emelkedik a Griswold család fölébe, és így valamennyi karácsonyi film fölé is. Egész egyszerűen azért, mert végig a karácsonyról szól, annak minden szépségével és bajával. Ugyan ki ne álmodott volna már egy tökéletes karácsonyról óriási fenyőfával, rokonokkal, barátokkal és a legjobb fogásokkal? Nos, Clark Griswold igen, és ezért meg is tesz mindent, hogy egy valódi nagy családi ünnepé formálja a szentestét. Aztán ahogyan közeledik a jeles nap, gyűlnek az ajándékok, s érkeznek a rokonok, hát… minden a visszájára fordul. Ugyan kivel ne történt volna már meg, hogy ez meg az félre sikerült a nagy rohanásban? A családtagok összevesznek, a fenyőfa nem éppen méretes, a vacsora odaég, és még lehetne sorolni a gondokat. A film pedig pontosan erre épít, és a végletekig kihasználja az ünnepek körül adódó zűrzavarokat fergeteges poénokkal mutatva be, hogy bizony rögös út vezet a tökéletességig. De mi is ez a tökéletesség? Talán csak az, hogy nem kell a nagy fenyőfa vagy a fényárban fürdő ház, ha együtt lehetünk azokkal, akik a legfontosabbak nekünk.

Képek forrása: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt.

Ti mit fogtok megnézni ezekben a napokban? Lentebb megoszthatjátok ti is a kedvenc karácsonyi filmjeiteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://cinematop10.blog.hu/api/trackback/id/tr18192438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása