Talán nincs még egy olyan nemzet a Földön, amely annyira rajongana Bud Spencer és Terence Hill közös filmjeiért, mint a miénk. Ha egyik filmjük megy a TV-ben, akkor bizony teljesen mindegy, hogy mi megy a másik csatornán, mert ilyenkor biztosan őket nézzük, még akkor is, ha már 26-szor láttuk azokat a jól ismert pofonokat.
Sikerük néhány megunhatatlan stílusjegyből fakad, amelyek többé, s kevésbé az összes filmjükben megtalálhatóak. A morgós Spencer, a mindig életvidám Hill, akik kezdetben sosem kedvelik egymást, de végül mindig összebarátkoznak. Akkor ehhez vegyük hozzá a kötelező, kissé ütődött ellenlábast, akinek még ütődöttebb a bandája, na, és akiket párszor mindig jól el kell verni főleg azért, hogy párosunk nemes módon segítséget nyújtson a rászorulóknak. Szimpátia el is nyerve. Aztán el ne felejtsük a szerencsejátékot, a kalandot, a remek humort, a paródiát, a babot, az örök életű betétdalokat és végül, de nem utolsó sorban a két főszereplő közti páratlanul jól működő dinamikát. Nos, ebből kifolyólag bármilyen listát is nagyon nehéz összeállítani a filmjeikről, hiszen csak egy-egy árnyalat választja el őket egymástól. Mi azért itt és most megpróbáljuk. A nyertes az a film lesz, amelyikben a legjobban érvényesülnek a fentebb felsorolt elemek, és amelyek miatt töretlenül imádjuk őket. Csapjunk is bele!
- Különben dühbe jövünk, 1974
Egy hangyányit komor filmmel állunk szemben, persze csak Spencer-Hill mértékkel számolva. A zord hangulatért leginkább a film konfliktusa tehető felelősé, nevezetesen, hogy a páros azért ver laposra mindenkit, mert összetörték az autójukat. Nem túl bonyolult kiindulópont, nem is túl magasztos a végcél azáltal, hogy csak vissza akarják szerezni és ennyi. Ezúttal elmarad a nemes szándék, a gyengék oltalmazása. Főhőseink önzők, talán ezért sem annyira kedvelt darab, ám ennek ellenére minden itt van, ami kell egy jó Spencer-Hill filmhez. Kacagtató poénok, hatalmas pofonok, oh és a legendás sör-virsli verseny. Egy igazi rajongó egyszer ilyenben már részt kellet, hogy vegyen.
- Szuperhekusok, 1985
A nagy klasszikusok után született ez a vérbeli bűnügyi film, amelynek stílusa nem éppen a szokványos, és itt mindjárt ellent is kell mondanom a bevezetőben részletezett szempontoknak. A poénok és a nagy pofonok helyett ezúttal inkább a nyomozáson és a logikán van a hangsúly. Hőseink sem olyan élettel teliek, inkább öregesek, amely nem éppen indokolt, hiszen Spencer ekkor még csak 56, Hill pedig 46 éves. De ez van. Ennél fogva az öklük helyett a pisztolyukat használják, és a nyaklevesek helyett is szívesebben élnek a szép szóval, ha vallatni kell. Nagy szerep jut ugyanakkor a romantikának, és ettől még Spencer is el-elérzékenyül, amely szintén váratlan az ő esetében. A hangulat leheletnyit komor és fakó, mert a várt poénok rendre elmaradnak. Egy szó, mint száz, meglepetésekkel teli filmmel állunk szembe, mégis minden nagyon jól működik, és azért a végén elcsattan jó pár pofon. Különcsége miatt, mindenképpen helye van a listán, mert ilyent is jó látni kedvenceinktől.
- Én a vízilovakkal vagyok, 1979
Rengeteg kedvelt stílusjegyet felvonultató darab, bár csak halványan vitézkedik velük. A főszereplő páros szokásosan vicces, köszönhetően a már bejáratot karaktereiknek, de sajnos semmi újat nem tesznek hozzá az alakításukhoz, amely cseppnyi híján érzetet kelt az emberben. A szavanna sem igazán illeszkedik Hill és Spencer életvidám, mindig nyüzsgő közegéhez. Talán éppen emiatt a kaszinóban játszódó rövidke jelenet a legnagyobb kedvenc a filmből, amely a népszerű csillogó hátteret biztosítja. Mindazonáltal az elesettek megsegítése talán ebben a moziban domborodik ki a leghangsúlyosabban, és emiatt nem mehetünk el mellette szó nélkül.
A páros állatvédőnek csap fel, és az állatok megmentése miatt számol le egy kapzsi állatkereskedővel és annak bandájával megszámlálhatatlan pofon közepette, hogy megmutassa nekünk, nem szabad kihasználnunk a természetet. Állatvédelemből csillagos ötös!
- Az ördög jobb és bal keze, 1970
Innentől kezdve tér rá a listánk az igazán klasszikus Spencer-Hill filmekre, amelyeket ha valaki elmulasztott, nem vallhatja magát igazi rajongónak. A közös filmek történetében ugyanis "Az ördög jobb és bal keze" kezdte el először felvonultatni a cikk elején részletezett stíluselemeket, igaz még kicsit bizonytalanul, de rendkívül szórakoztató módon.
A filmben a léhűtő zsivány, Szentlélek beáll seriff helyettesnek a zsémbes bátyja mellé, aki ezt persze vonakodva fogadja, de a film végére mégis remekül összecsiszolódnak. Ebben pedig a nemes cél segít nekik, mert megvédenek egy békés mormon közösséget a helyi polgármestertől és segítőitől. A védelmet természetesen stílusteremtő pofonokkal hajtják végre, amelyek kiosztásához babból nyerik az energiát (először közös filmjeik során). Ahogy pedig egy jóféle westerntől elvárható, némi mítosz is körbelengi párosunkat, és mindenki keményebbnek hiszi magát mindenkinél, de hiába. A győztesek csakis hőseink lehetnek.
- Az ördög jobb és bal keze 2, 1971
Ritka, amikor egy folytatás felér az elődjéhez. Na, az meg még ritkább, amikor túl is szárnyalja. "Az ördög jobb és bal keze" második részével pontosan ez a helyzet. Nagyobb, hangosabb, viccesebb, nem lehet számolni a pofonokat, jobb a karakter dinamika, még babból is több fogy, ráadásul sikerült megtartani az első rész minden erényét. Pontosan ez kellett az üdvözüléshez. A történet szerint hőseink szülői unszolásra felcsapnak lótolvajnak, hogy mégis csak valami tisztességes szakmából éljenek meg. Igen ám, de ez sehogyan sem akar összejönni nekik. Rablás helyet így inkább ott segítenek, ahol tudnak, és végül maguk adnak pénzt azoknak, akiket ki akartak rabolni. Abból a pénzből, amelyet így vagy úgy, de tisztességes módon szereznek, miközben leszámolnak a helyi hatalmasokkal is. A lényeg, hogy aki segít, azt baj nem érheti. Fogadjuk meg ezt a jó tanácsot!
- Bűnvadászok, 1977
A film egy kellemes zsaru paródia, amelyben főhőseink félreértésből rendőrnek állnak, hogy aztán, ha már így alakult, felderítsék egy kínai meggyilkolásának ügyét, és mindenkit felpofozzanak, aki csak egy kicsit is gyanús az ügyben. Teszik mindezt kedvenc városukban, Miamiban. A film legragyogóbb pontja azonban a karakterek közti különbség kihasználása, főleg a kiképzés során. Spencer, aki bármit csinál, mindig kivívja kiképzője haragját, Hill pedig bármit csinál, mindig kivívja kiképzője elismerését. A film legfelejthetetlenebb pillanatai kétségkívül ezek a képsorok. Másrészt erősen felsejlik a gyengék oltalmazása, az igazságtalanság felszámolása, amelyet autók összetörésével, valamint olyan sportok, mint az amerikai foci és a teke egy egészen új szintre való emelésével ér el a két kopó. Lehet nem kacagni?
- Nincs kettő négy nélkül, 1984
A legendás páros ezúttal brazil, milliomos alteregóit helyettesíti, miközben néhány vaskos pofon közepette az ellenfeleikkel is leszámol, hogy felmarkolhassa a milliós jutalmat munkájáért cserébe. Erre csupán azért van szükség, mert alteregóik tökéletes ellentéteik kedvenceinknek, amilyeneknek mi soha sem tudnánk elképzelni Spencert és Hillt. Nyámnyilák, félénket, egy rendes beszólásuk sincsen, az élet élvezetük egyenlő a nullával, és ami a legszörnyűbb, egy pofont sem tudnak kiosztani. Erre az ellentétre és a belőle fakadó félreértésekre hála az égnek remekül épít a film, amely a motorját adja az egésznek. A páros személyiségében bekövetkező hirtelen változásokat senki sem tudja követni, legfőképpen nem a két együgyű sofőr, remek humorforrást biztosítva. Rio de Janeiro felhőtlen, örökké bulizó városa pedig elsőrangú színteret biztosít a filmbéli fesztelen szórakozásnak, mi pedig nem is kívánhatunk ennél többet.
- Nyomás utána, 1983
A James Bond filmek egy fergeteges paródiáját köszönthetjük a lista harmadik helyezettjében. A sztori szerint a két egyszerű flótást összetévesztik két szupertitkos ügynökkel (Kérdem én, milyen titkosszolgálat az ilyen? Na, jó ez esetben csak viccelek.), majd elküldik őket Miamiba, hogy végrehajtsanak egy küldetést. Miamiért itt különösen kijár a nagy piros pont, ugyanis a város életvidám, nyüzsgő és csillogó légköre itt remekül illik eme magát a legkevésbé sem komolyan vevő filmhez.
De visszatérve a történethez, a két ügynök feladata, hogy leszámoljon egy világuralomra törő gonosztevővel. Ők pedig teszik a dolgukat, annak rendje és módja szerint, hogy megmentsék a világot. Mindenkit felpofoznak és elvernek, miközben egymással is civódnak, de szokás szerint megtalálják a közös hangot. Közben igénybe veszik az ügynökség csodajárgányát is, amit még maga Bond is megirigyelne, és mindenekelőtt élvezik az élet adta gyönyöröket. Spencer a furcsa módon készülő hamburgert és a sült csirkét, Hill pedig a szép nőket. Mert ugye ennél nincs is fontosabb.
- Kincs, ami nincs, 1981
A legendás film hazánk apraja és nagyja körében, amelyet ezerszer és ezerszer látni kell, még akkor is, ha már mindenki kívülről fújja. Jelen esetben kellettek a szokásos Spencer-Hill elemek a sikerhez, továbbá egy távoli, egzotikus sziget (Ki ne játszott már volna el a gondolattal, hogy egy lakatlan szigeten köt ki?), egy valóbban ütődött kalózbanda, egy halom Puffin lekvár, egy menő papagáj, egy védelemre szoruló bennszülött törzs, egy fanatikus japán szamuráj, egy rejtett kincs, na és a közönség kedvenc, Anulu. Elsőre nem a siker receptjének tűnik a felhozatal, ám ha olyan lazasággal és vidámsággal van megfűszerezve, ahogyan Spencer és Hill főz, bizony egy megunhatatlan klasszikus készíthető. Bár tudom, hogy láttátok, de nézzétek meg még egyszer, aztán még egyszer már csak azért is, mert nem lehet elégszer hangsúlyozni: Aki barátot talál, kincset talál.
1… és megint dühbe jövünk, 1978
„Bunkó vagy Bugsy!” Ugye, ismerős a beszólás? Rögvest Spencer és Hill jut az eszünkbe, na meg a mi listánkon első helyen végző filmjük. De miért is az első? Tényleg van jobb filmjük, mint a Kincs, ami nincs? A kérdésre azzal felelnék, amely az értékelési szempont legfőbb kritériuma volt. Nevezetesen ebben a filmben érvényesülnek leginkább azok az elemek, amelyek miatt nem tudjuk megunni a párost.
Ismét Miamiban járunk, ahol nevezett szereplőkről kiderül, hogy testvérek, akiknek segíteniük kell az apjukon, hogy meglegyen a szemműtétjére való. Miamiban pedig hogyan lehet a legkönnyebben és a leggyorsabban pénzt keresni? Szerencsejátékkal. Nos, hőseink nem csak, hogy végig nyerik magukat az összes létező szerencsejátékon, ami felelhető a városban, hanem mindeközben hatalmas pofonokkal a maffiát is lerendezik, élén a szintén felejthetetlen Göröggel, a kártya mágussal. De persze Hillnél senki sem jobb, se pókerben se semmiben. Spencer közben meg babról, jobban mondva hagymás babról és egy saját kamionról ábrándozik. Mindebbe belefér még a delfinekkel és a sirályokkal való társalgás is, amelyen persze senki sem akad fenn, mert ez is csak a szórakoztató faktort növeli. A film végére pedig azt is megtanuljuk, hogy a családnál és a gyermekeknél nincsen fontosabb, hisz a két főhős mindent értük tett, még ha vonakodva is. Azt hiszem ennél több nem is kell egy frenetikus Spencer-Hill filmhez.
Írta: Erős László
Ti egyetértettek a listával? Melyek a ti kedvenceitek a fenomenális kettőstől? Várom a listátokat alább, valamint a Facebook oldalon!
Apropó, Facebook. Ha még nem dobtatok volna egy like-ot az oldalra, tegyétek meg itt, vagy kövessétek a blogot még több Cinema Top 10 listáért!
