CinemaTop10

CinemaTop10

2016 legjobbnak ígérkező filmjei

2016. január 05. - CinemaTop10

Az év első munkanapjai a kutatások szerint a legutáltabbak közé tartoznak. Ez persze érthető is. Megettük a bejglit, kibontottuk az ajándékokat, együtt voltunk azokkal, akik fontosak nekünk, és még egy nagy buli is belefért szilveszterkor. Csoda ha senki sem akar visszamenni dolgozni? Na, de mielőtt mi is depresszióba esnénk emiatt, filmrajongóként azért lesz mire várnunk ebben az évben is. Így pedig máris jobb színben tűnnek fel az első munkanapok.

Az ez évi első posztomban ezért mi mást is vehetnénk sorra, mint 2016 legjobbnak ígérkező filmjeit. (Már amire szerintem érdemes lesz oda figyelni.) A legfőbb szempontom az volt, hogy az adott filmet még ebben az évben valahol bemutassák. Lássuk is őket!

10. Star Wars: Rogue One

rogueone_cast.jpg

Nem merném magamat túl nagy Star Wars hívőnek vallani, de az előzmény és az eredeti trilógia közötti időszakban játszódó, igazi old-school-nak ígért történet még az én érdeklődésemet is felkeltette a messzi-messzi galaxis újabb szelete iránt. Bátor vállalkozás lesz, az biztos, mert a fő trilógiák keretein kívül fog mozogni, ennélfogva olyan dramaturgia fordulatokat is megléphetnek az alkotók, amelyeket nem féltétlenül tennének meg az alap filmekkel. Hogy csak egy példát mondjak, amely nagyon is epikus lenne: a Halálcsillag tervrajzait ellopni készülő teljes csapat feláldozása nagyon is merész lenne. Persze nem tudok és nem is akarok elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy két nagy kedvencem fogja játszani a főszerepeket, nevezetese Felicity Jones és Mads Mikkelsen. Már csak miattuk meg kell váltani a mozijegyet a filmre.

9. Inferno

inferno.jpg

Hihetetlen nagy rajongója vagyok Dan Brown regényeinek, ezért az Inferno című munkájának a feldolgozása nem maradhat le a listáról. Amit én várok: legyen olyan lendülete, mint az Angyalok és Démonoknak volt, és egy olyan jól összerakott története, mint a Da Vinci-kódnak. Az igazi viszont mégiscsak az lenne, ha egy olyan formájú filmet kapnánk Ron Howard rendezőtől, mint a Rush vagy az Apolló 13. Akkor ki lehetne nyitni a pezsgőt.

8. Csend

silence-movie-2016-liam-neeson-scorsese.jpg

Martin Scorsese filmjei mellett soha sem lehet elmenni szó nélkül. Ezúttal két jezsuita pap történetét dolgozza fel, akik a 17. századi Japánban próbálják az erőszak közepette terjeszteni a kereszténységet és megtalálni a mentorukat. Jó hír, hogy Scorsese mintha reneszánszát élné az utóbbi években. Filmjeit megint ellepték a kísérletezgetések és a bátor húzások, elég csak a Wall Street Farkasára és remek megoldásaira gondolnunk. További jó hír, hogy Liam Neeson végre visszatalált a filmművészethez a tucatszámra gyártót akciófilmjei után. Neki itt van a helye! Adam Driver és Andrew Garfield karrierjének pedig szintén jót fognak tenni a komolyabb vizek. 

7. Öngyilkos osztag

suicide-squad-movie-cast.jpg

Jobban vártam ezt a filmet, amíg ki nem derült, hogy PG 13-as korhatár-besorolást kap. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne rendben a film, de azért mégis! Egyrészt a történetben a legelvetemültebb DC képregényes gonoszok fognak egy csapatot alkotni, hogy megmentsék a világot. Bűnözök, gyilkosok, pszichopaták, tolvajok és hasonló köztiszteletben álló polgárok. Másrészt a kemény, férfias filmjeiről híres David Ayer rendezi a mozit, akinek a neve garancia a magas korhatár-besorolásra. De azért bizalmat szavazok neki így is, mert az első előzetes hozza azt a hátborzongató és komor hangulatot, amiért imádom a rendező filmjeit.

6. X-men: Apokalipszis

x-men-apocalypse-759.jpg

Be kell valljam, hogy soha sem voltam elragadtatva az X-men szériától, egészen a legutóbbi epizódig. Az eljövendő múlt napjaival ugyanis sikerült elérnie a készítőknek, hogy méltó rangra emeljék a történetet. Kiváló alakítások, egy jó, de nem túl bonyolult történet, frappáns poénok, és nem utolsósorban volt tétje az egésznek. Na, és a stáblista utáni lehengerlő kis jelenet kapásból felcsigázta az érdeklődésemet a folytatás iránt. Ennek a résznek a jogán vélem úgy, hogy az Apokalipszis nem fog csalódást okozni.

5. A függetlenség napja: Feltámadás

resurgence-590x330.jpg

Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam a világpusztítós, UFO-s filmek etalonja a "A függetlenség napjának" első része. Ha most azt nézzük, hogy egy FILM, amely 1996-ban készült, akkor rendben van a maga "tudományossága," szórakoztatni is tud, és sikerül elérnie a grandiózusságot. A folytatásban nyilvánvalóan ez utóbbit próbálják meg túlszárnyalni, ismerve a mai Hollywood-t. Persze nincs ezzel semmi baj; mások a trendek ma, mint akkor voltak. De én személy szerint bízok egy legalább ugyanolyan jól összerakott történetben, mint az első rész esetében. Ha ez sikerül, szerintem egy remek nyári blockbuster-t fogunk kapni.

4. Amerika Kapitány: Polgárháború

entire-captain-america-civil-war-script-leaks-online-480652-2.jpg

Nem is szeretném letagadni, hogy nekem a Kapitány a kedvenc szereplőm a Marvel Univerzumából. Ráadásul ezúttal a képregények egyik legjobb története elevenedik meg a vásznon, a legendás Polgárháború, amely teljesen új vizekre viheti a Filmes Univerzum fősodrát, nem mellesleg a hírek szerint elég komolyan fel is vezeti a két részre bontott Bosszúállók 3-t. De, ami miatt a leginkább érdekes lesz, az az, hogy a Kapitány és Vasember egymásnak ugrik. Mivel a zseniális Tél Katonáját rendező Russo testvérek vették kezükbe újfent az irányítást, így nem tartom valószínűnek, hogy kihagyják az ebben rejlő potenciált. Le kell csapni a lepattanókra, mert a Tél Katonája is éppen ezért sikerül olyan jól. De a lényeg: drámai és borongós történet várok. És persze az újdonsült Pókembert.

3. Szenilla nyomában

disney-pixar-finding-dory.jpg

A Pixar stúdió filmjei közül a Némó nyomában volt az egyik legnagyobb kedvencem. Báj, lendületesség, remek dialógusok, és az a teljesen őrült alapelgondolás jellemezték a történetet, amelyet csak a Pixar-os srácok és csajok tudnak kitalálni. Egy bohóchal átszeli a Csendes-óceánt, hogy megtalálja egyetlen fiát; zseniális. Már csak azért is, mert a halaknak azért elég sok utódjuk van, de most ne váltsunk át biológusba. A film, mint címéből is kitűnik, Szenillára, a kissé lökött halacskára fog fókuszálni, akinek megismerhetjük a saját történetét. Elvileg a nemes üzenetet sem marad el, ami szintén fontos összetevője a Pixar filmeknek, ugyanis a készítők fel kívánják hívni a figyelmet a bálnák számának csökkenésére. Nos, ha megközelítőleg olyan jó lesz, mint az első rész, azt hiszem meg is lesz a 2016-os esztendő legjobb animációs filmje.

2. Batman Superman ellen: Az igazság hajnala

batmanvsupermanheader.jpg

A képregények két legikonikusabb karakter fog egymásnak feszülni először a mozivásznon, és már csak ezért helye van a listán. Zack Snyder vizuális orgiája nyilvánvalóan újfent elsöprő lesz. David S. Goyer koncepcióját az Oscar díjas Chris Terrio pofozta ki, szóval talán ezúttal nem csak tőmondatokban fognak beszélni a szereplők, mint az Acélemberben. Ben Affleck az előzetesek alapján kissé változatosabb játékot fog produkálni, mint azt általában teszi filmjei többségében. (Oh, és igenis jó Batman-nek tűnik.) Jesse Eisenberg parádés Lex Luthor-nak néz ki. Amy Adams és Jeremy Irons pedig minden filmnek emeli a színvonalát, amiben csak benne van. Sorsdöntő alkotásról van szó, ugyanis ha jól sikerül, beindulhat a masszív DC Filmes Univerzum. Ellenben ha bukik, nos, az komoly anyagi fiaskóval fog járni, és sok DC filmet nem igen láthatunk majd a közel jövőben. De szerencsére az előzetesek biztatóak, melyek egy komplex történetet ígérnek remek alakításokkal.

1. A visszatérő

logo_fektetett_1.jpg

Mint óriási Leonardo DiCaprio rajongó, nem is tehetnénk más filmet a lista elejére, csak a "A visszatérőt." Hála az égnek sokáig nem is kell várni az év legjobbjának ígérkező filmre, mert január 8-án világszerte elstartol. (Igaz szűk körben már karácsony óta látható, de mi most ezzel nem foglalkozunk.) A rendező a zseniális Alejandro González Iñárritu, akinek már előzetesen oda adták újra az Oscar díjat. A csodálatos képekért Emmanuel Lubezki felel, szóval hosszú és elragadó snittekben ezúttal sem lesz hiányunk. Színész fronton DiCaprio mellett Tom Hardy próbál meg majd olyan érthetetlen tájszólással beszélni, hogy csak na. Mindkét színész esélyesnek tűnik, hogy számtalan díjjal gazdagodjon a szezonban. Legyen úgy! Mi pedig remélem, el leszünk varázsolva.

Ti melyik filmet várjátok az idén a legjobban?

Képek forrása: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://cinematop10.blog.hu/api/trackback/id/tr878227404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2016.01.06. 17:43:39

:: Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam a világpusztítós, UFO-s filmek etalonja a "A függetlenség napjának" első része.

Életem első filmje, amiről magamnak kijelentettem, hogy FOS. Amire nem hogy a mozijegyre költött pénzt, nem hogy a megnézésére rászánt időt, hanem a rászánt gondolatokat is sajnáltam. Nem kicsit, nagyon.

:: Öngyilkos osztag: Jobban vártam ezt a filmet, amíg ki nem derült, hogy PG 13-as korhatár-besorolást kap.

Na ettől viszont most én is szomorú lettem.

Globetrotter2014 2016.01.06. 17:57:48

Én a trailer alapján kezdek bízni a deadpoolban is...
youtu.be/ZIM1HydF9UA

Advanced Flight 2016.01.06. 17:58:40

Úristen, ha ezek a legjobbnak ígérkezők, milyenek lehetnek az átlagosak???

Intel Pentium 2016.01.06. 18:21:44

A visszatérő nem rossz, de nem is kimagasló. Tom Hardy-t alig ismerni meg benne, de a karaktert jól hozza.

Melee 2016.01.06. 18:56:04

A Visszatérő az egyetlen amit várok.
A Csendet megnézem, ha nem lesz tele isten megmenti híveit baromságokkal.
Szenilla nyomában sz.v.sz szerény utánérzés lesz, bárcsak kellemesen csalódnék.

A Rogue One lehetne egy jó film is, ha nem résekbe akarnák szuszakolni, hanem saját környezetbe tennék.
Az Angyalok és démonok katasztrófa volt, félig-meddig folytatása nem érdekel.
Öngyilkos osztag PG13 besorolással felejtős.
A Függetlenség napja minden idők legsovinisztább filmje. Lehet a '40-44-es náci filmek felülmúlják ebben, olyat nem láttam, de más általam csak hallomásból ismert film egy se.
A Polgárháború kapcsán ajnározott Tél katonájáról ez a véleményem: www.youtube.com/watch?v=PhbWIFDqQfk
Batman és Supermen kavarása nem izgat fel.

2016.01.06. 18:58:07

baahhhhj nagyon egy tucatszar filmek a legtöbbje

Skatulya bácsi megmondta 2016.01.06. 19:08:11

Az első kettő. Talán.
A többi felejtős.

A Szerb film 2-t nem várja senki?

agarik 2016.01.06. 19:30:00

- a Swii után senkit nem érdekel a franchise, pláne nem ez az erőltetett hülyeség, hogy aktakukacok helyett GIJoe-k lopják ela Halálcsillag tervrajzait (1. HS).

- az "Eljövendő múlt napjai"-t mindneki útálta. Ha cikkező attólszeretett bele a franchise-ba, bajban vagyunk.

- az "Anygalok és Démonok"-at méga Daniel Brown hadcore rajongók is útálták, egyetértésben azátlagnézővel és a szakmával. Nem kéne ennyire látványosan erőlködni a fizetett 10-pontért.

-a Függőség Napja folytatását senki nem várja. Nem értjük mire kell. Ettől még lehet jó, de nyilvánvaló hogy a lista "2016 legdrágább filmjei"-t tartalmazza, nem a legjobban vártakat.
Hacsak nem úgy értik hogya néző le vansz*rva, a forgalmazói/gyártói elvárás az egyetlen ami számít.

2016.01.06. 20:05:23

Rogue One! Baromi jók a szereplők jelmezei a képen, igazi Badass mindegyik! :) Függetlenség napjának jó sztorija volt? :D tegnap este sokkal jobbat álmodtam :) Röhejes volt az egész már akkoriban is.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2016.01.06. 20:13:14

hiaba varnek a Revenantra, sosem jon. viszont megneztem mare ketszer, imadom.

t. blogger. 2m-re vagyok a Tv-tol, lalig latok valamit ezekbol a karcsu vekony betukbol. rossz valasztas

Flynn 2016.01.06. 22:02:30

A Revenantot kár várni, és emiatt kár a lista elejére tenni is.
Rettenet unalmas, csak részletekben bírtam végignézni.
Egy rész érdekes, amikor a csávót szészedi a medve, a többiért kár volt leforgatni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.01.06. 22:23:19

@Advanced Flight: Nekem is pont ez jutott eszembe, de a tavalyi felhozatalból is csak a Whiplash ért valamit...
süti beállítások módosítása